Szálasi életrajz 2.rész

Aszemitizmus

Mindebbõl Szálasi eleinte a zsidóság korlátozásának, a késõbbiekben az ún. aszemitizmusnak (a zsidómentes Magyarország eszméjének) a helyességére következtetett. A háború elõtt pl. arra inti a jó magyarokat, hogy ne vásároljanak zsidótól, pénzüket ne vigyék zsidó bankárokhoz. A hungarista programról pl. ezt mondja: "a hazánkban élõ zsidóságot gazdaságpolitikai eszközökkel rávesszük arra, hogy orcájuk verejtékével részt vegyenek a közvetlen termelési ágakban, hogy a jelenlegi pozíciójukat a külföldrõl hazatérõ fajmagyarok vehessék át. Azon zsidókat, akiknek ez nem tetszik, cionista törekvéseikben támogatni fogjuk." (Az idézetben szereplõ népcsere gondolat a XIX. sz-ra is utal, arra a korszakra, amikor a Galíciából, stb. bevándorolt zsidók gyors felemelkedést értek el hazánkban, miközben "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk".) A háború kitörése, majd valódi világháborúvá, ill. világnézeti és totális háborúvá válása (fõként az USA nyílt hadba lépése) nyomán azután Szálasi - minthogy a háború világnézetivé és totálissá eszkalálásának bûnében egyértelmûen a nemzetközi zsidóságot marasztalta el - ugyancsak egyértelmûen az ország zsidómentessé tétele mellett foglalt állást. E szerint a tengely gyõzelme után a zsidó népességnek távoznia kell Európából, ami a végeredményt illetõen egyébként továbbra is jó összhangban volt a cionizmus törekvéseivel, azzal, hogy a cionisták Palesztinában létre kívánták hozni (s a háború után létre is hozták) a zsidóság népi-faji, vallási-egyházi és nemzeti államát, Izraelt. A három magyarországi zsidótörvény, amelyet a hungaristák ugyanúgy helyeseltek, megszavaztak, mint a jobboldali kormánytöbbség, a magyarság önvédelmében tulajdonképpen erre, a zsidóság eltávozásának ösztönzésére irányult.

Téves az a napjainkban oly gyakori érvelés, hogy e törvényeket az akkori politikai elit német nyomásra hozta meg. Szlovákiában pl. a sárga csillag kötelezõ viselésének elrendelése két évvel megelõzte a hasonló németországi rendelkezést. Valójában abban az idõben a fasiszta Olaszországtól északra és keletre, valamint a Szovjetuniótól nyugatra a zsidóság gazdasági stb. megszorításának, majd e megszorítások folyamatos fokozódásának irányzata teljesen általános volt (magyarországi viszonylatban a megszorítások fokozódásának irányzatát szemléltetõen mutatják az egymást követõ "zsidótörvények", majd a front közeledtével a nemzetvédelmi intézkedések szigorodása).

Tény, hogy a hungarizmus - noha a faji gondolatot a magáénak vallotta - aszemitizmusát, a zsidómentes Magyarország eszméjét elsõsorban nem népi-faji, hanem - összhangban általános világnézetével - nemzeti szempontokra és erkölcsi-szellemi okokra támaszkodva, a zsidóság anyagelvûségére, gazdasági-hatalmi helyzetére hivatkozva hirdette s e tekintetben különbözött a hitleri népi mozgalomtól, amely - éppen a népi-faji tényezõnek az elméletben játszott döntõ szerepe folytán - az ún. biológiai hivatkozásoktól sem idegenkedett (bár maga Hitler a zsidó fajiságot a zsidó lelkiségben látta elsõsorban). Az is tény, hogy a hadsereg kötelékében alkalmazott munkaszolgálat korántsem csak a zsidóságra terjedt ki, hanem minden olyan népcsoport vagy társadalmi réteg tagjaira (így pl. adott esetben a hungaristákra) is, akiket a kormányzat nem tekintett politikailag teljesen megbízhatóknak. (Németországban a zsidósággal szembeni bizalmatlanság a háború alatt már oly mértékû volt, hogy e népcsoportot kizárták a haza fegyveres védelmére kötelezettek körébõl, ami azt is jelentette, hogy a zsidóságot - az árjának tekintett németektõl eltérõen - nem fenyegette az a "veszély", hogy a hazáért az életüket kell áldozniuk, pl. a bolsevizmus elleni küzdelemben. Ennek esélye a magyarországi zsidóság számára viszont adva volt, ami azt is jelentette, hogy magyarországi zsidók is válhattak hõsi halottá. Egyébként a háború elõtt ezt Németországban sem gondolták elképzelhetetlennek, hiszen még 1939-ben is szolgáltak a Wehrmachtban zsidó származású tábornokok.) Az is tény, hogy a magyarországi németbarát fordulatot követõen a hazai vidéki zsidóság külföldre deportálását a Gestapo irányításával ugyan, de a Magyar Királyi Csendõrség végezte s abban a hungaristáknak nem volt szerepük. Szálasi ebben a deportálásban a magyar honvédelem rendelkezésére álló munkaerõnek (naponta kb. négy millió munkaórának) az országból való kivonását is meglátta, nehezményezve egyúttal a deportálások feltételnélküliségét is. Ezért olyan tervet dolgozott ki, amelynek értelmében a deportálás csak a munkaképes korú zsidó népesség egy részére - mégpedig mint ún. kölcsönzsidókra - vonatkozhatott.

Vidéki zsidóság

A vidéki zsidóság deportálása során a magyar hungaristák Hubay Kálmán vezette csoportja - Lits Ernő eskü alatt tett vallomása értelmében - a budapesti zsidóságnak a Birodalomba való deportálása ellen szót emelt a németeknél. Téves tehát az a vélemény is, mintha kizárólag Horthy Miklós vagy Koszorús Ferenc páncélos parancsnok "érdeme" lett volna a budapesti zsidóság külföldi munkatáborokba deportálásának megakadályozása. Tény az is, hogy a hungarista hatalomátvétel egyet jelentett a szovjetellenes harc további következetes folytatásával, a nem harcoló erõk fokozott munkaszolgálatával, kivált azután, hogy a szovjetek megindították offenzívájukat Budapest ellen. A németek igényt tartottak arra, hogy a budapesti zsidóság a maga munkaerejével a Német Birodalomban létrehozott munkatáborokban járuljon hozzá a további harcokhoz. Ennek következtében megkezdõdött a budapesti zsidóságnak a Birodalomba irányuló deportálása. Ezt azonban Szálasi néhány héten belül leállíttatta, részint emberiességi, részint magyar nemzeti megfontolásokból.

Kétségtelen, hogy a hungarista hatalomátvétel után pl. Budapesten atrocitások is történtek a zsidó lakossággal szemben, melyeknél azonban jóval nagyobb méretûek voltak a zsidók provokációi, pl. gyalogoskra való lövöldözés körúti házakból, a szovjetekre való provokatív várás, azok üdvözlése, stb... Ezt azonban egyrészt nem meggyõzõdéses hungaristák követték el, hanem olyan csõcselékelemek, akik újonnan csatlakoztak a nyilasokhoz, mert úgy gondolták: a fegyveres hatalomhoz való csatlakozásuk örve alatt fosztogathatnak, erõszakoskodhatnak. (A csõcselék - mint Koós Kálmán kifejti - sohasem csatlakozik hátrányos helyzetû ellenzéki párthoz, márpedig a hungaristák a hatalomátvétel elõtt ellenzékben voltak.) Másrészt olyan nyilas érzelmû fiatalok (akkori szóhasználattal: fegyveres suhancok) is részt vettek egyes atrocitásokban, akiket a közeledõ harcok fanatizmussal töltöttek el s úgy gondolták: bosszút állhatnak az ellenséggel rokonszenvezõ, sõt, "cimboráló" zsidóságon. Az atrocitásokat a hungarista kormányzat természetesen nem tûrhette és nem is tûrte: adott esetben drákói ellenlépésekkel igyekezett az ilyesmiknek útját állni.

Szálasi a "Népbíróság" elõtt

A második világháború véget ért. Szálasi és munkatársai amerikai hadifogságba estek, az amerikaiak pedig hazaszállították õket úgymond háborús bûneik miatt felelõsségre vonásukra, végeredményben a kommunisták és csatlósaik emelték akasztófára.

Jellemzõ a "vádlók" szadizmusára, hogy a pert télvíz idején fûtetlen teremben tartották, hogy a vádlottakat megalázzák és kínozzák. A védők munkáját minden módon akadályozták, a "bírók" és "ügyészek" nyíltan gyűlölködtek. és nyilvánvaló hazugságokkal és rágalmakkal fojtották a vádlottakba és a védőkbe a szót. Már a személyi adatok felvételénél kötözködni kezdtek Szálasi Ferenccel, adatait hibásan sorolták föl, pl. francia nyelvtudását egyszerűen "elfelejtették" megemlíteni. Máskor például azt állították, hogy Budapestet csak németek védelmezték a szovjet terroristák ellen, ami nyilvánvaló hazugság. A "vádlók" a tanúk vallomását tetszésük szerint kiforgatták. A vád lényegében abból állt, hogy a vádlottak a háborúba való belépést szorgalmazták és annak meghosszabbítását tekintették céljuknak. Mivel a belépést a szovjetek kiprovokálták, a vádlottaknak ehhez semmi közük nem volt, meghosszabbítását pedig egyáltalán nem kívánták, de nem voltak hajlandók a nemzetet kiszolgáltatni a szovjet terrorizmusnak. Röviden: Hazaárulók ítéltek el hazafiakat "hazaárulás" vádjával.

Az eljárás során az ún. Népbíróság lefolytatta a Szálasi-pert, a kötet ennek anyagából Szálasinak az utolsó szó jogán elmondott beszédét tartalmazza. A beszéd a dolog természetébõl adódóan védõbeszéd, Szálasi azonban nem magát védi, hanem a hungarizmus elméletét és gyakorlatát, elsõsorban a hungarista hatalomátvétel után történteket. Mindezt teszi úgy, hogy a hungarizmust a kor tágabb összefüggéseibe ágyazza s - a tanácselnöki leintések ellenére - egyszersmind elõrejelzi a jövõ bizonyos fejleményeit is.

Megállapítások a perről

Miután megállapította, hogy a peres eljárás során igazságtalanul és jogtalanul bánnak vele, és az lenne tisztességes, ha pártatlan nemzetközi bíróság tárgyalná ügyét, a hungarista eszmerendszer filozófiai alapjainak kifejtésére tér rá. Így rátér az emberi én három alapvetõ megnyilvánulási formájára (tehát egoizmusára, közösségkeresésére és az abszolútumhoz való viszonyának megfogalmazására), valamint e három bensõ alaptényezõnek a közösségben való integrálódására (a nacionalizmusra, a szocializmusra és a krisztusi erkölcsre), ill. ennek az integrálódásnak arra a három torz formájára, amelyek akkor lépnek fel, ha gondolkodásunkban ezek az alaptényezõk kizárólagosan, a többi alaptényezõre tekintet nélkül jutnak kifejezésre (tehát szól a sovinizmusról, a materializmusról és az államerkölcsi dogmatizmusról). Ezután kritikát jóllehet érdemén felül méltányoló kritikát mond Marx történelmi materializmusa felett, leszögezvén, hogy a történelmi materializmusnak (s így a materializmusra egyként támaszkodó liberalizmusnak és marxizmusnak) nincs jövõje, noha ebben rejlik az érdemen felüli elismerés mind a mai napig az emberiség az élet anyagi tényeit helyezte a középpontba, ami vitatható megállapítás. Szálasi leszögezi: az emberiség a közösségi integrálódás útját járja, ami döntõen a gyors technikai fejlõdésnek, a Föld ebben az értelemben vett "összezsugorodásának" a következménye. Ilyen fejlõdési körülmények közepette az osztályharc mind felülrõl, a születési elõjogok védelmének oldaláról, mind alulról, a tömegek materialista felfogásának nézõpontjáról elhibázott módszer s a nagy társadalmi rétegeknek a békességet kell megteremteniük: a parasztságnak a földbékét, a munkásságnak a munkabékét, az értelmiségnek a társadalmi, a nõnek a családi, az ifjúságnak a kultúrbékét, végül a fegyveres erõnek a népek közötti békét. S csak, ha mindezek a békék létrejönnek, lehet szó politikai békérõl s az egyes emberek, a népek és nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek érvényesülésérõl.

Európa térségei

Rátérve a közelebbi múlt és a várható jövõ közötti összefüggésekre Szálasi azt a meggyõzõdését hangoztatja, hogy Európában az északnyugati régió germán, az északkeleti térség szláv, a délnyugati térség latin és a délkeleti régió hungarista nemzeteinek közremûködésével elõbb-utóbb kialakul egy olyan közösség, amelyben minden nép elvállalja a közös feladatból az adottságainak, hivatásának megfelelõen rá esõ részfeladatot. Ehhez hasonlóan a távolabbi jövõben ki kell bontakoznia a világ népei között egy olyan együttmûködésnek is, amely rendet teremt az egyes kontinensek közötti vonatkozásban is. (Napjainkban, amikor az emberiség környezeti gondjai már valóban az ún. planetáris gondolkodást követelik meg, Szálasi emez elõrejelzése különösen idõszerû.) Mindez Magyarországot (a Duna szívterületét) olyan kiemelt súlyponti helyzetbe hozza, amelynek alapvetõ érdeke a nagyhatalmak közötti megegyezés és béke, különben borzalmas háborúk várnak hazánkra. A közelmúlt eseményeinek sorából Szálasi kiemeli a háború kitörésének negyedik évfordulóján elhangzott pápai szózatot, mely összhangban a hungarizmus felfogásával arra mutat rá, hogy a régi világ romokban hever és egy olyan új világ van kialakulóban, amelynek felépítésében a keresztény kultúrára, a magántulajdon szentségére, a család szentségére és teszi hozzá Szálasi a szocializmusra kell támaszkodni. Az új világrend mindig vérben születik, s a háború ezúttal sem volt elhárítható. Ebben a háborúban a magyarságnak szükségképpen a német néppel kellett együtt haladnia, mert Anglia e térség iránt érdektelenséget mutatott, a bolsevizmus pedig a magyarság számára idegen és elfogadhatatlan volt, viszont Németországot a hungarizmussal rokon eszmék vezérelték. Ráadásul kezdetben a német fegyverek dicsõséget hoztak Németországnak, a harctéri helyzet csak 1943 elejére változott meg. A szövetségesek ekkor minden fronton fölénybe kerültek s a németeknek, miként azt Szálasi az utolsó szó jogán a jelen kötetben szereplõ hadászati tanulmányában leírtakhoz hasonlóan is kifejti, idõre volt szükségük, hogy új fegyvereket fejlesszenek ki, gyártsanak le és szervezzék és fegyverezzék át hadseregüket. Ettõl kezdve a németek a területfeladás taktikáját választották, mert terület volt bõven. A szövetségesek azon voltak, hogy Németország összeroppanjon, mielõtt az új fegyverkezést végre tudná hajtani, a németek pedig azon voltak, hogy megõrizzék hadászati elõnyeiket és végrehajtsák az átfegyverzést és a kiürítést.

Hit a német gyõzelemben

Szálasi hangsúlyozza, hogy egészen a legutolsó hónapokig hitt a németek végsõ gyõzelmében. E hitét többek között német felsõ körökbõl származó információkra alapozta. E szerint pl. a németek kifejlesztettek egy olyan robbanószert, amelybõl egyetlen darab is több négyzetkilométernyi területet tenne porrá és hamuvá. (E helyütt nincs tér arra, hogy a második világháborúról részleteiben írjunk, annyit azonban Szálasinak a német gyõzelemhez fûzõdõ állítólagos ábrándkergetésével kapcsolatban megállapíthatunk, hogy 1944 õszén s egy ideig még ezután is valószínûleg volt esély a német gyõzelemre, de legalább is a háború döntetlennel való befejezésére. Ezt az esélyt az ún. csodafegyver kínálhatta, amelyrõl mind a mai napig mint egyszerû propagandafogásról emlékeznek meg, jóllehet tény, hogy az atommagkutatásban a 30-as években Németország világelsõ volt és az elsõ atommáglyát is Németországban állították fel. Tény, hogy a tudományt és a technikát a harcos szellemû Németország is igyekezett a hadiipar szolgálatába állítani, sõt, az is feltételezhetõ, hogy az a Németország, amely világelsõként fejlesztette ki a katonai rendeltetésû rakétatechnikát és a háború során számos repülõgép, harckocsi stb. fejlesztésével megelõzte a szövetségeseket, nem maradhatott le lényegesen hacsak árulással nem az angolszászok mögött az atomfegyver kifejlesztésében. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Amerikában az atomtechnika katonai alkalmazásával kapcsolatos kutatás és fejlesztés már a háború elején mûködött, de ebbõl atombomba a sikeres Los Alamosi robbantásos próba folytán csak Németország leverése után két hónappal lett. Más szóval kb. 50-60 hónapos erõfeszítés nem vezetett semmilyen még fenyegetésre sem jó eredményre, hogy azután a német összeomlás után igen rövid idõ alatt robbanjon a bomba.

A német fegyverek

E sorok írója a legvalószínûbbnek azt a változatot tartja, hogy a németek gyakorlatilag az atomfegyver feltehetõleg a rakéta atomfegyver s nem a repülõrõl ledobható atombomba elõállításának a küszöbére érkeztek, amikor itt nem tárgyalható okokból hirtelen bekövetkezett a Németország-erõd összeomlása. Az atomfegyverrel foglalkozó amerikai kutatócsoportnak csupán annyi dolga lehetett, hogy az atomfegyver elõállításától már nem túl távol álló amerikai technológiai eredményeket felhasználva a német atomfegyver dokumentációját, stb. a robbantáshoz kívánt technikai szintre felfejlessze. Az viszont kétségtelen, hogy ha Németországnak és az 1944 õszén születõ új hungarista Magyarországnak valamilyen csoda folytán sikerült volna az oroszokat kiszorítania a Kárpátmedencébõl, Szálasi Hungária Egyesült Földek-re vonatkozó terve minden bizonnyal valósággá vált volna.

Az utolsó szó jogán Szálasi szól egyes német körök imperializmusáról is, amelyekkel szemben óvni igyekezett a magyar függetlenséget és természetesen a Hungarista Mozgalmat is, nehogy õ és mozgalma úgy járjon, mint a Vasgárda Romániában. Beszéde befejezéseképpen a hungarizmus és a zsidókérdés összefüggésérõl szól. Megemlíti, hogy a hungarizmus szerint a magyarországi zsidóságnak olyan vezetõt kellene választania, aki a magyar vezetésben részt vesz és felelõs azért, hogy a meghozott törvényeket és rendelkezéseket a zsidó népi igazgatáson keresztül végre is hajtsák. Hangsúlyozza, hogy a hungaristák a vidéki zsidóság deportálásában nem vettek, nem vehettek részt, õ maga pedig ellenezte, hogy a zsidó munkaerõt ingyen Németország rendelkezésére bocsássák, miközben követelte a zsidó vagyon nemzeti vagyonná nyilvánítását és azt, hogy a zsidó lakosság ellátása e vagyonból történjék. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a zsidó szenvedések számszerû adatai eltúlzottak, sõt, bizonyos "tényeknek" már a puszta megtörténte is kétségbe vonható, ugyanakkor leszögezi, hogy a tényleges atrocitásokat õ maga is elítéli, sõt, a hungaristák a hatalomra kerülésük után tettek is lépéseket az ilyesmi megakadályozására. Végül is a zsidóság történelme szenvedéstörténet, de e szenvedésekhez a zsidó ügyet rosszul szolgálók is hozzájárultak. Remélhetõ folytatja Szálasi hogy a zsidóság is hozzájut vágyva vágyott hazájához s akkor az ilyen konfliktusoknak is végük szakad. A zsidó nép 3000 évvel ezelõtt életének középpontjába helyezte a faji kérdést, vagyis fajtájának a nemesítését, és a hungarizmus e tekintetben csak olyan utat követ, amelyet a zsidó nép is jónak tart a maga számára.

Új világnézet és erkölcs

Az új világnézetnek erre, az ember erkölcsi, szellemi és anyagi megépítésében elvégzendõ nemesítésre kell törekednie s e ponton szemléletesen tárul elénk az a tény, hogy a legnagyobb magyar és Szálasi Ferenc a magyar nemzetrõl azonos hullámhosszon gondolkodó (hiszen Széchenyi többször is leírta, hogy: "célunk fajunk más szövegkörnyezetben: nemzetiségünk biztosítása és nemesebb kifejtése"). Beszéde végeztével Szálasi köszönetet mond mindenkinek, aki a hungarizmus áldozatos útján õt követte, egyszersmind tiszteleg a gyõztes hadsereg hõsei és hõsi hátországa elõtt, s csak egyre kéri a gyõzõket: legyenek igazságosak a legyõzöttekhez. Az Úristent pedig arra kéri, hogy a gyõztesek vezetõinek adjon bölcsességet "a földgömb békéjének megépítésében a szabad, önálló és független dolgozó népek és nemzetek kultúrközösségének jegyében." Beszédének utolsó szavaiból egy elszánt és eltéríthetetlen, küldetéstudattal és alkotóképességgel megáldott politikusra, egy gyémántkemény jellemû államférfire ismerhetünk: "Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha! Isten legyen nemzetemmel." S az utolsó golgotai lépések az akasztófához az õt gúnyoló, szidalmazó tömeg elõtt valóban példát mutattak egy hõsi életszemléletbõl, tanúságot tettek arról, amit Szálasi Ferenc a Cél és követelések Végszózatában írt: "A történelmi harc jelszava: Inkább hõs egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!"

Video

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.