Jászság és története röviden
2010.01.05. 20:38
Tiszától nyugatra, a Mátra lábánál, a Zagyva és a Tarna folyók, valamint Ágó patak által körülzárt ligetes, alföldi táj a Jászság. Ide telepedett le a XIII. század elején Magyarországra érkező, alán eredetű jász nép, akik mind nyelvükben, mind pedig vallásukban és viseletükben jelentősen különböztek az ország lakóitól. A jászok letelepedésüknél fogva különböző kiváltságokat (közigazgatási autonómia, vám és harmincad mentesség, szabad bíráskodás, pallosjog, területhez kötött nemesség, stb.) élveztek, amelyért cserébe mindenkor katonáskodással tartoztak az uralkodónak.
Kiváltságaik, amelyeket több évszázadon keresztül, egészen 1876-ig megtartottak, egy sajátos társadalmi-gazdasági fejlődés kibontakozását tették lehetővé, s ezáltal elkülönítették a Jászságot a szomszéd megyés helyek népétől. Privilégiumuknak és zárt közösségüknek köszönhető az is, hogy régi életmódjukat, szokásaikat, így viseletüket is hosszú időn keresztül megtarthatták.
A törökök már 1536-ban végigdúlták a Jászságot, majd Buda elfoglalását (1541) követően az egész Jászföld török fennhatóság alá került. A Jászságban berendezkedő törökök tudták, hogy "Jászberény város tizenkét faluval együtt régebben, a királyok korában tizedet és dzsizjét nem fizetett, mivel évenkint szabott összegben... szokott fizetni, s a régi szokáshoz híven az új szultáni defterbe is így jegyeztetett fel". Ez azt jelentette, hogy Berényt, a Jászság fővárosát a szultáni-khász birtokok közé sorolták, így közvetlenül a szultáni udvarnak adózott, míg a többi jász települést a török katonák kapták meg hűbérbirtokként. A török megszállást a Jászság keservesen megszenvedte, lakossága gyakran menekülni kényszerült, s a falvai közül jó néhány végleg elpusztult (Ágó, Boldogháza, Borsóhalma, Négyszállás, Rassang, Pazsán). A Jászföld népe különösen a XVI. század második felében apadt meg igen jelentősen. A lakosok zöme a közeli Gyöngyösre, illetve a Mátrába menekült, de igen sokan bújtak meg Füleken és Szerencsen, sőt néhányan még a Hajdúságba és Szabolcsba is elmenekültek. A jászok ősi kiváltsága, amely a földhöz volt kötve, lassan mégis visszacsalogatta az elbujdosott jászokat, illetve azok utódait.
A kiváltságos helyzet azonban mások számára is igen csábító volt, s a szökött jobbágyok mindenfelől özönleni kezdtek a jászok földjére. A XVIII. században egy sajátos benépesítési folyamat résztvevője volt a Jászság. Egyrészt a már korábban elmenekült lakosság tért vissza, házassági és egyéb kapcsolatai révén keveredve más népekkel. Jöttek lakosok az ország minden vidékéről, a fő kibocsátó terület azonban mégis Nógrád, Heves, Gömör és Pest megye volt. Az erős népmozgás jelentősen megváltoztatta a Jászság XVI-XVII. századi lakosságának összetételét. A letelepedés időszakának jász népsége ekkorra szinte nagyobbrészt eltűnt, s a Jászföld új (főként palóc területekről érkezett) magyar lakossággal népesült be. Az 1550-es és 1570-es török összeírások, valamint 1699-ben Pentz János egri kamarai prefektus által a Német Lovagrend számára végzett összeírás hiteles képet ad a települések névanyagának változásairól. Az új betelepülők természetesen magukkal hozták szokásaikat, kultúrájukat, amelyek a későbbiekben sajátosan ötvöződtek a Jászság történelmi hagyományaival. A betelepülők -eredeti származásuktól függetlenül- lassan eljászosodtak, s a továbbiakban, mint jászok, természetszerűen éltek kiváltságos Jászság nyújtotta lehetőségekkel.
A török hódoltság megszűnését követően - az alföldi mezővárosokhoz hasonlóan - a Jászságban is jelentős gazdasági fejlődés indult meg. A települések új vásártartási jogokat nyernek, malmokat, hidakat építenek, élénkül a kereskedelem és az ipar, megindul a városiasodás folyamata, amelynek az eladottság időszaka (1702-1745-ig) sem tudott gátat szabni. 1745-ben, amikor a jászok pénzen visszaszerzik jogtalanul elvett ősi kiváltságukat, szabadságukat, a jászföld társadalmi és gazdasági életben soha nem látott fellendülés figyelhető meg. S ez a korszak egy századnál is tovább tartott. A redemptio új jogrendet, földtulajdont és társadalmi berendezkedést eredményezett. Általa a kiváltságos kerületek a szabad királyi városokhoz hasonló királyi jogokat kaptak (belső ügyeikben maguk intézkedhettek, a tisztségviselőket maguk választhatták, kisebb királyi haszonbérleteket kaptak: kocsma- és mészárszéktartás, a vadászat, a halászat és boltnyitás joga, valamint vám és harmincad mentesség).
A redemptiot követően, az új közjogi helyzetből fakadóan egy új jász nép született meg, akik közül sokan eredendően nem voltak jászok, de egyértelműen azzá váltak. A jásszá válás mozgatórugója a még élő történelmi öntudat, az egykori szabadság emlékezete, s a föld birtoklásának tudata volt. Ennek következményeként született meg a redemptio új jász népe, amely vérségileg nem a középkori, hanem egy szinte kizárólagosan magyar, betelepült népcsoport volt, kevés szlávval és elenyésző nemzetiségivel. A zsidó kereskedők sokáig csak árulni jöhettek a Jászságba, de éjszakára nem maradhattak, míg nem 1850-ben letelepedési engedélyt kaptak Jászberényben, ezt követően a Görög kereskedőket kiszorították a térségből. Ez súlyos hiba volt a jászok részéről, mert a II. világháborúig igen elszaporodtak és elszemtelenedtek. A mai korban megmaradt a jászok önérzete, és különbnek érzik magukat a magyarságon belül is. Nem tudom, hogy ezt a mai korban mi váltotta ki, mert itt már nincsenek kiváltságok semmiben, egy dologban biztos különbek a többi régiótól az a nyakasságuk.
Hidvégi Szabolcs - Jövőnk.info
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek